Demencia típusok

Demencia típusok

Vaszkuláris demencia (multi infarktusos demencia)

Az agy elégtelen vérellátása a kialakulásának oka.

Ministroke-ok egymásutánisága. Amikor még csak kis területen érinti az agyat, akkor tünetet sem lehet észrevenni. Amikor nagyobb területek érintettek, szédülés, gyengeség, zavartság tapasztalható. Az érintett területek növekedése demenciához vezet.

Ha egyetlen stroke okozza a demenciát, akkor annak az agy olyan területén kell bekövetkeznie, amely fontos funkciókat hordoz.

Az is lehet, hogy az agyi vérellátás, például szívinfarktus okán szünetel egy rövid időre. Már néhány percnyi rossz vérellátás is okozhat demenciát.

Tünetek:

  • Rövidtávú memória romlása, amely nem egyenletes, hanem egyik nap jobb, másik nap rosszabb. Lehetnek hosszabb stagnáló időszakok, amelyeket akár, egy újabb ministroke következtében rohamos romlás követ.
  • Időérzék elvesztése
  • Egyéb képességek fokozatos romlása
  • A betegek a saját állapotukkal inkább vannak tisztában, mint az Alzheimer kórban szenvedők.
  • A személyiség megtartott.
  • Kiszámíthatatlan viselkedés és érzelmi hullámok kockázata.

Frontális lebenyi demencia

A Frontális lebeny (homloklebeny)  a koncentráció, a gondolkodás, a tervezés, a problémamegoldás, a beszéd, a csontvázizmok akaratlagos mozgatása, az érzelem és a személyiség bizonyos aspektusaiért, valamint a bejövő ingerek osztályozásáért felelős terület. A betegség fiatalbb korban keletkezikEnnek az agyterületnek az éri tettsége az alábbi változásokat eredményezheti:

 Tünetek:

 Beszédzavar: 

  • beszéd tempójának lassulása
  • szótalálási nehézség
  • a szavakat nem a megfelelő sorrendben használja
  • a szókincse szűkül
  • sztereotípiákat ismétel
  • megismétli az elhangzott kifejezéseket
  • a sűrűn használt szavak jelentését elfelejti
  • A beszédképesség hamarabb károsodik, mint a beszédértés

Mentális zavar: 

  • A figyelem könnyen elterelhető
  • Az összetettebb feladatok megoldása gondot jelent
  • Nem megfelelően tud ítéletet alkotni
  • Gondolkodása rugalmatlan
  • Nem képes az absztrakt gondolkodásra

Memóriazavar a legkésőbb jelentkező tünet, Emberek, tárgyak elismerése okoz problémát.

Ebbe a csoportba tartoznak a:

  • Pick betegség és a
  • Lewy-testes demencia
  • primer progresszív afázia egyes esetei

Pick betegség 40-50 éves korban szokott kezdődni. Ritkább jelenség és genetikai eredete van. Családi halmózódása gyakoribb, mint az Alzheimer kór esetében. A homloklebenyben láthatóak a szövettani elváltozások, ez jelentős zsugorodás, míg az agy többi része érintetlen, emiatt vannak a beszédzavarok, mert ez az agyi terület felelős a beszédért.

Tünetek:

  • Személyiségváltozás
  • Morális-szociális-etikai nívó látványos hanyatlása
  • Beszédzavar, nehezen fejezik ki magukat

Lewy- testes demencia esetén az agyban káros fehérje-lerakódások keletkeznek, ezeket nevezik Lewy testeknek. Ebben a típusú betegségben az antipszichotikumokra és a neuroleptikumok csoportjában tartozó gyógyszerekre.

Tünetek:

  • Mozgászavar, „bizonytalanul áll a lábán” a beteg
  • Lelassult mozgás
  • Vizuális érzékcsalódások
  • A zavartság hullámzóan van jelen, olykor rövid ideig tartó zavartság, mely elmúlik.

Primer progresszív afázia (PPA)

Ez egy előrehaladó folyamat, mely nyelvi funkciók károsodásával,  beszéd nehézségével járó állapot. Az agy más területeinek épsége, és funkciója megtartott.

Két típusa van:

  • fluens

Tünetek:

  • Artikuláció ép
  • Feldolgozás kismértékben sérül
  • A beszédmegértés romlik
  • A szavak felidézése nehézkes
  • Szótalálási nehézség
  • nonfluens

Tünetek:

Beszédmegértési nehézség

Sérül a rövid-távú emlékezet

Sérül a szavak megjegyzése

 Alzheimer kór

A demencia legszokványosabb típusa. A betegség előrehaladó lefolyású, 2-25 év.  A betegség érinti:

  • az emlékezet,
  • a tájékozódó képesség,
  • a cselekvő képesség,
  • a beszédképesség,
  • számolási képesség
  • gondolkodás, figyelem
  • véleményformálás területét.

Emellett jellemzi a korábbi gyakorlati tevékenységek elfelejtése és észlelési, érzékelési problémák

A megjelenő testi tünetek:

  • izmok merevsége
  • Parkinson kór tünetei
  • görcsösség
  • izomrángások
  • inkontinencia
  • evési nehézségek: rágás és nyelés problémái

A lefolyást 3 szakaszra osztják:

enyhe :

  • a feledékenység fokozódik , de ez a normális öregedés folyataitól nehezen elválasztható
  • személyiségváltozás

középsúlyos:

  • A környezettől való függőség fokozódása
  • beszédképesség leépülése
  • a személyiségváltozás súlyosbodik

súlyos:

  • súlyos memóriazavar
  • egyéb betegségek jelennek meg
  • ebben a szakaszban gyakran ágyban fekvővé válnak

Parkinson kór

Lassan előrehaladó idegrendszeri elváltozás. A megjelenése 50-60 éves korra tehető. Az agytörzs érintettsége jellemzi a betegséget. Az agytörzsben találatóak a reflexközpontok, a testtartás összehangolásáért felelős, a vérkeringés és a légzés agyi szabályozása is itt valósul meg.

Tünetek:

  • nyugalmi állapotban is remegés
  • izommerevség
  • meglassultság
  • csökken az arcmimika
  • instabil tartás
  • vérnyomás esés
  • a mozgás indításának nehézsége
  • depresszió
  • gondolkodás lassulása
Kategória: poszt | Hozzászólás most!

Időskori egészségügyi kockázatok

2021-ben a Statisztikai Hivatal adatai szerint a 10 legtöbb esetben háziorvosok által diagnosztizált betegségek a 65 év felettiek körében:

  • Magasvérnyomás (hypertensiv) betegségek (I10-I15) 1 671 000 feletti esetszám
  • Spondylopathiák (gerincoszlop, csigolyák megbetegedései) (M45-M49) 899 000 feletti esetszám
  • Ischaemiás szívbetegségek (koszorúér megbetegedései) (I20-I25) 819 000 feletti esetszám
  • Lipoprotein-anyagcsere rendellenességei és egyéb lipidaemiák (zsíranyagcsere betegségei) (E78) 817 000 feletti esetszám
  • Diabetes mellitus (Cukorbetegség) (E10-E14) 668 000 feletti esetszám
  • Cerebrovascularis betegségek (vérkeringés zavarai) (I60-I69) 434 000 feletti esetszám
  • A csontsűrűség és csontszerkezet rendellenességei (Osteoporosis) (M80-M85) 396 000 feletti esetszám
  • Pajzsmirigy rendellenességei (E00-E07) 320 000 feletti esetszám
  • Idült alsó légúti betegségek közül (J40-J44) 291 000 feletti esetszám
  • Rosszindulatú daganatok (C00-C97) 260 000 feletti esetszám

(https://statinfo.ksh.hu/Statinfo/haViewer.jsp)

A leggyakoribb kognítív betegségek:

  • Alzheimer-kór
  • Vaszkulásris demencia
  • Lewy-testes demencia
  • Frontotemporális demencia
  • Parkinson-kór demenciával

A köznyelvben összefoglalóan demenciaként ismert betegségcsoportok közül 2021-ben háziorvosok által diagnosztizált esetek  a KSH adatbázisa szerint (https://statinfo.ksh.hu/Statinfo/haViewer.jsp):

  • Parkinson – kór (G20) 31000 feletti esetszám
  • Alzheimer-kór (G30) 12 000 feletti esetszám
  • Mentális retardatio (F70-F79) 6000 feletti esetszám
  • Schizophrenia, schizotypiás és paranoid (delusiv) rendellenességek (F20-F29) 22 000 feletti esetszám

 

Kategória: poszt | Hozzászólás most!

Idősödés

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az idősödést 50 éves kortól határozza meg. Az időskor több szakaszra bontását ajánlja:

50–59 év az áthajlás kora;

60–74 év az idősödés kora;

75–89 év az időskor;

90–100 év az aggkor;

100 év felett a matuzsálemkor. (Karádi I: Az emberi élettartam megnövekedésének egészségügyi vonatkozásai, 2017.)

Ez a meghatározás és a korábban említett felosztás a kronológiai öregedést helyezi a középpontba. Az életkor számát.

A társadalmi öregedés, a társadalomban betöltött szerepeink alapján írja le a változást.

A társadalmi szerepek szerint, lehet egy nyugdíjas is diák például. ha az élethosszig való tanulás elve alapján beiratkozik valamilyen tanfolyamra vagy felsőfokú tanulmányokba kezd.

Lehet valaki idősként is feleség vagy férj, ahogyan egy nála fiatalabb ember is. Ugyanakkor lehet szülő és nagyszülő is egyszerre. Szociális koruk szerint velünk nem egykorúakkal is lehetnek azonos korúak az idősek.

A pszichológiai öregedés a testi, a szociális kapcsolatokban, szerepekben bekövetkező változásokhoz való alkalmazkodást jelenti. Például valaki nyugdíjba megy, vagy megszületnek az unokái, megváltozik a testkép, testérzet. A személyiségben bekövetkező változásokkal foglalkozott a Erik Erikson is (lásd: Az időskor). Ide tartoznak olyan pszichológiai tényezők, mint:

  • a memória,
  • a tanulási képesség,
  • az egyéb képességek,
  • az élettapasztalat,
  • a személyiség,
  • az érzelmek,
  • a motiváció,
  • a tudat,
  • az alvás-ébrenlét ciklusai

A biológiai öregedés mindazokat a testi változásokat foglalja magában, amely a sejtek, szövetek és szervek szintjén történik. Ide tartoznak a bőr, a testmagasság, testsúly, a haj, a csontozat, az izomzat, az ízületek, az emésztő szervrendszer, a szív és érrendszer, a légző szervrendszer, az immunrendszer, az érzékszervek, és az agy változásai.

Az öregedési folyamat négy megközelítése szorosan összefügg.

Kategória: poszt | Hozzászólás most!

Az időskor

A világ országainak jelentős részében az idősödés jelensége, mint társadalmi kihívás megjelent, az idős népesség aránya növekszik, ezzel együtt a várható életkor is.

Magyarországon 2018-ban az EUROSTAT adatai szerint a férfiak 65 éves korban várható időtartama 14,6 év, ami 79,6 évet jelent, a nők esetében 18,5 év, ami 83,5 év.

Egy felosztás szerint az öregedés első fázisa a negyvenes életévekben bekövetkezik. Lehetséges, hogy az életközepi válság érzése, amely nem általános jelenségként, de előfordul a középkorú népességben, egyfajta kapuőre az elkezdődő hosszú időszaknak.

  • Az öregedés első fázisa (senectus ingrediens): 40 v. 35-től 50 v. 45 éves korig.
  • Haladó öregedés (presenium): 50 v. 45-től 65 v. 60 éves korig.
  • Aggkor (senium), 65 v. 60 év felett.

Az_emberi_élet_szakaszai

Az időskort, az aggkort megelőzi egy „felkészülési” idő. Ez arra alkalmas idő, hogy tudatosítsuk magunkban azokat a változásokat, amely mind a testünkben, mind az életünkben, a személyiségünkben végbemennek a biológiai öregedés folyamatának részeként.

Erik Erikson szerint – aki a pszichoszociális fejlődésmodellt állította fel, amelyben az élet és benne a személyiség folyamatos fejlődésen megy keresztül az egyes fejlődési szakaszokat megélve – az időskor az érettség kora. Ennek a szakasznak 60 év felett határozta meg a kezdetét. (Carver- Scheier : Személyiségpszichológia, Osiris Kiadó Bp. 2003.  298.o.) Életünk ebben a szakaszában visszatekintünk az életünkre. A bekövetkező folyamatok összességét krízisként írja le Erikson, akárcsak az összes többi életszakaszban lezajló változásokat.

A múltbéli események felidézése sokféle érzést ébreszthet, szomorúságot, elégedettséget, lelkiismeretfurdalást, büszkeséget, örömöt. Ha ezekkel az érzésekkel együtt is összességében kerek egésznek látszik az élet, érthetővé válik a történések szükségszerűsége és miértje, akkor egyfajta nyugalom érzése tölti el a személyt, és úgy gondolja az életének volt értelme, úgy volt jó minden, ahogyan megtörténtek. Ezt az érzést énintegritás érzésének nevezi Erikson. Azokra az idős emberekre szoktunk bölcsként, derűs nyugalommal élőként tekinteni, akik így értékelik életüket. Ők még akkor is őrzik magukban az élet szeretetét, ha tudják, hogy már kevés idejük van annak örömeiben részesülni.

Amennyiben az élet felett tett számvetés eredménye negatív, mert a történéseket megbánás kíséri, az idősödő ember úgy gondolja máshogyan kellett volna cselekedni, nem találja meg életének mozgatórugóit, elvesztegetett időként tekint a hátrahagyott évekre, ebben az esetben a kétségbeesés következik be. Számukra az élet nem tud örömet hozni, elkeseredettek, megkeseredettek, reménytelenek.

Az idősödés kihívást jelent az egyénnek, a kisebb-nagyobb közösségeknek és a társadalomnak.

Kategória: poszt | Hozzászólás most!

Az öregedést nem lehet megspórolni, de a méltóságot a végsőkig meg kell őrizni

Az időskori demenciával a fejlett világban családok milliói élnek együtt, becslések szerint az agy képességeinek hanyatlását okozó mentális betegség 2050-re a világon már 140 millió embert érinthet. A hozzátartozóknál akár évekkel kitolódhat az úgynevezett elővételezett gyász időszaka, előfordulhat kimerültség, kiégés, amiért ők maguk is pszichoterápiás megsegítésre szorulhatnak.

A Népszava cikke.

Kategória: poszt | Hozzászólás most!

CEU Határtalan Tudás: Emlékezet és az elvesztése, avagy demencia – az emlékezetvesztés jövője

Életkorunk előrehaladtával egyre gyakrabban nem jut eszünkbe egy jól ismert szó, név, esemény. Vajon mikor és mitől fordul ez át az emlékezet nagyarányú kiesésébe? Mi jellemzi általában az emlékezetet és ez hogyan változik az évek során?

Az időskori demencia egyéni életsorsok és társadalmi ellátórendszerek számára egyaránt kihívást jelent – és ma családok millióit érinti a fejlett világban. A médiahírek időnként közeli megoldásokról szólnak – de valóban kínál-e a tudomány reményt adó eredményeket a megelőzéshez, viseléshez, gyógyításhoz? Hogyan tud együttműködni a tudomány, az egészségügy és a civil szféra a demenciában szenvedők segítésében?

Erről szól a CEU és a CEU Demokrácia Intézet Határtalan tudás c. rendezvénysorozatának következő alkalma.

 

Kategória: poszt | Címke: , | Hozzászólás most!

Írások az időskorról

A honlapon írásokat talál az időskorról.

Kategória: poszt | Hozzászólás most!